- Tehát Őt választod? - a szemébe néztem, közel húztam, annyira, hogy az arcomon éreztem lehelletének finom csiklandozó fuvallatát. Fújtatott, de már nem dühtől, hanem a közöttünk húzódó feszültségtől, amely szikrákkal terítette be a levegőt. Láttam az arcán, hogy elgyengült, az ajkaink már már összeértek, amikor újra megszólalt, de a hangja most kérlelő volt. Belesajdult szívem.
- Engedj el... Meg kell értened, mellette a helyem, mert neki szántak. - suttogta. Már mindenki minket nézett. A bár ebben a késői időpontban tele volt a magunkfajtákkal, vérfarkas tanya volt. A falka apraja és nagyja is itt töltötte szabadidejének nagy részét. Nappal átlagos városlakók, éjjel a Guntaya falka tagjai. Meg sem próbált ellenkezni, amikor a füléhez hajoltam és suttogni kezdtem.
- Szeretlek, és tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de nem akarok nélküled élni és érzem, hogy ez a vonzalom benned visszhangra lelt. - a sarokból, egy a sötétben rejtőző magas alak emelkedett ki. A körülöttünk kialakult halk sugdolódzás azonnal elhalt. Az alfa volt az, Cassandra, életem szerelmének atyja. Elengedtem a lányt, de bíztam benne, hogy szavaim eljutottak érintésemre oly hevesen reagáló szívéig. Cassie elfordította a fejét és apja látványa, valamint a tömeg szemében esetlegesen kifogásolható reakciótól való félelem megtette a hatását.
- Bűzlessz... akár egy szeszes üveg! - fröcsögte, majd körbe nézett és a bejárat felé iramodott. Olyan erővel csapta be maga mögött az ajtót, hogy a fölötte elhelyezett "Farkasodú" feliratú neon tábla éppen csak a helyén maradt. Valóban részeg voltam, a pulton álló whiskey-s üvegben már csak néhány cent ital maradt, az eljegyzés híre ugyanis fenekestül felforgatta a világomat. Hogyan is nyugodhatnék bele ebbe az elrendezett frigybe, amikor 16 éves korom óta minden nappal egyre inkább vágytam Cassandra közelségére? A vérfarkasok hierarchikus lények, akárcsak az igazi farkasok, és én, mint egy bukott vezér fia, soha nem kaphatom meg a leendő matriarcha kezét. A jó vezető erős, eszes, bátor, de mindenekelőtt fegyelmezett és ez volt az a tulajdonság, ami rám egyáltalán nem volt jellemző. Én magam tudtam, hogy forrófejű vagyok, és a baj, mindig ott jár a nyomomban. Visszaültem a pulthoz és magam elé húztem a szinte már üres italos üveget. Egy széles vállú, tekintélyt parancsoló, 50-es évei végén járó férfi lépett mellém. A kor, csak egy szám volt, izmos karjai és rajta a falka jegyét hírdető tetoválás mindenki számára világossá tette, ezzel az egyeddel nem ajánlatos packázni.
- Darren. - szólított meg, majd szünetet tartott, megadva a lehetőséget, hogy üdvözöljem és meghunnyászkodjak.
- Vezérem... - hajtottam fejet, de a hangsúlyomból csak düh és ellenszenv érződött.
- Elég ebből a komédiából fiam. Hagyd békén a lányomat! Neki kötelességei vannak, férjhez kell mennie és át kell vennie helyem, amikor készen áll rá. Te... te pedig... - megpróbált kedves lenni, ott bújkált a hangjában a figyelmeztetés mellett az együttérzés is. Majd visszatérve a felsőbbrendű alfa szerepéhez, folytatta. - Néhai apád iránt érzett tiszteletem az egyetlen oka annak, hogy nem bántalak, de kölyök... Tudd, hogy hol a helyed! - azzal a vállamra tette a kezét és már el is fordult, hogy magamra hagyjon.
- Sosem lesz boldog Sam-mel. Ezt a sorsot szánod neki? Vezető lesz és egészen biztosan kiváló vezető, de belül, megkeseredett és szomorú. - én is tudtam, hogy bölcsebb lett volna csendben maradnom és visszatérnem egyetlen jelenlegi barátomhoz, a poharamhoz, amely nekem mindig félig üres volt.
Szó szót követett és cseppet sem lepett meg, amikor az hajnal első sugarai a kocsma mögötti betonon fekve értek utól. Nem először hajítottak ki a Farkasodú nevezetű lebujból és gyanítottam, hogy így is olcsón megúsztam, mert ha a csatlósokon múlott volna a bundám már rég kifeszítve díszelgett volna a territórium határán. Így jártak ugyanis az ellenszegülők, az árulók és a bitorlók. Nem voltam egyik sem, csupán egy szerelmes bolond, aki a rossz lány után vágyakozott és aki természeténél fogva volt annyira konok, hogy soha nem adná fel. Azt hiszem Cassandra is tudta ezt, mert aznap reggel, amikor végre hazabotorkáltam, egy levél fogadott a lakásom bejárata előtt.
"Darren, kérlek, ne keress többé! Engem vár a kijelölt utam, amin így is olyan nehézkesen lépdelek, de ha te folyton ott állsz mögöttem, úgy... újra és újra hátrafordulok és félek, hogy miattad letérek az ösvényről, amelyre soha többé nem találok majd vissza! Ha szeretsz, ha valóban úgy szeretsz ahogyan mondod, el kell engedned és reménykedned kell, ahogyan én is azt teszem, hogy egy következő életben majd egymásra találunk, mert itt, ebben a valóságban, soha nem lehetünk egymáséi. Üldözöttek lennénk, kivert kutyák és azok lennének a gyerekeink is. Ez lenne az életünk, folyton úton, folyton veszélyben. Hiszem, hogy nem ezt a sorsot szánnád magunknak! Engedj el és temessük el szerelmünk a szívünk mélyére, ahol halhatatlan és örök életű lehet! Ég veled, Cassandra!"
Irracionális voltam, főleg, ha erről a nőről volt szó. Levele nem megnyugvást jelentett, hanem feltüzelt, tele lettem haraggal, vérengző dühvel, mindenki iránt, aki valaha is megakarta mondani mit tegyek, mindenki iránt, aki az utamba állt, aki tiltott és aki irányítani akart. De nem voltam ostoba, egy nyílt támadás, amely a jövendőbeli alfa nőstény párja ellen irányul, egyet jelentene a saját halálos ítéletemmel. Más módszer kellett, más terv, hogy bebizoyítsam én is érek annyit, mint az a londoni ficsúr. Sam jóképű fiú, még így férfi szemmel is, de nyoma sem volt rajta az alfa szellemnek, nem volt kemény, vagy edzett, inkább bürokratának mondtam volna, aki bárkit zsebrevág és a vagyona is bőven meg volt hozzá. Én ehhez képest szakadt, bőrdzsekis, borostás fazon voltam, aki túl sokszor nézett az üveg aljára, de a nők szerint volt bennem valami rosszfiús sárm, ami a legtöbbjüket levette a lábáról, akárcsak szórakoztató (leginkább saját magam számára) cinizmusom és önbizalomban hiányt nem szenvedő jellemem. Ilyen voltam, kivéve, ha Cassie a közelben volt, Ő mindig kihozta belőlem a legjobbat, a romantikus Darren-t, akinek a létezéséről senki más nem tudott, csakis Cassandra Denali.
Párbajban minden bizonnyal nagy fölénnyel legyűrném a szerencsétlent, csak hogy nem hívható párbajra, ameddig nem alfa és az Ő esetében ez nem fog egy hamar bekövetkezni. Nem vásárolhatom meg, hisz mindene meg van én pedig koldus vagyok csupán, aki majd az Ő kenyerét kéregeti, amikor eljön az ideje. Yurij, Cassandra apja volt az egyetlen, akinek a legyőzésével megkaphatnám a lányt, de egy ilyen kiélezett küzdelem mindig életet követel... ha sikerül legyőznöm Őt és meghal, úgy vezér lennék és Cassandra apjának gyilkosa. Soha nem akartam alfa lenni és nem akarom kockáztatni, hogy az a nő, akiért bármit megtennék örökre meggyűlöljön. Tudtam, milyen érzés az, ha végig kell nézned a saját apád halálát, majd megszégyenülve, lecsúszva a ranglétrán, szolgalelkű senkiként éltetned kell az új vezért. Yurij volt az, aki elvette tőlem a jogot, azt amivel kiérdemeltem annak a szerelmét, akiére vágytam. Cassandra apja volt, az előző alfa, az én apám gyilkosa. Nem tehetem vele ugyanezt, és még közel sem biztos, hogy egyáltalán képes lennék e rá.
FOLYTATJUK...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése